2011. feb 07.

LMP-s részsiker Pesterzsébeten!

írta: Mach Péter
LMP-s részsiker Pesterzsébeten!

Még sem hoz a nyuszi a képviselő-testület tagjainak és szakértőinek  laptopokat Húsvétkor.

Tavaly év végén egy 2010-es költségvetési módosító csomag előterjesztésében elrejtve laptop-juttatást szavaztak meg a képviselők saját maguknak és a külsős bizottsági tagoknak. A képviselő-testület szinte konszenzussal hozta meg a döntését, egyetlen képviselő szavazott ellene (jómagam). Mivel a szavazás előtt a pulpituson ülő Polgármester úr nem adott lehetőséget a véleményem kifejtésére, a szavazás után ügyrendi felszólalást tettem. Akkor elmondtam, hogy egyrészt nem tartom korrektnek azt az eljárást, hogy egy előterjesztés bizottsági módosító indítványába rejtve döntünk ilyen fajsúlyú kérdésről (kb. 30-35 darab laptop beszerzése), másrészt amikor egy súlyos megszorításokat, elbocsátásokat és intézményi összevonásokat tartalmazó költségvetés tervezésébe fogunk akkor több millió forintot költsünk saját juttatásaink növelésére, harmadrészt a külsős bizottsági tagok laptop-juttatását még egy kevésbé szoros költségvetés esetén is túlzásnak tartom. Néhány ellenzéki képviselőtársam csak ekkor szembesült vele mit is szavazott meg valójában.

Akkor a városvezetés egy környezetkímélő és zöld önkormányzat vízióját festette le ahol a papírfelhasználás csökken a képviselők pedig digitálisan tárolják az előterjesztéseket. Mivel be kellett látnom a fejlődés bizony lemondásokkal is jár, és a képviselői informatikai forradalomnak bizony költségei vannak ezt pedig további megszorításokkal kell biztosítani, kissé rosszul is éreztem magam hogy környezetvédelmi tanácsnokként  váltam a fenntartható fejlődés kerékkötőjévé.
A jövő tehát elkezdődött, - ugyan az ülésterem fideszes padsorai közül az egyikben még az áram sincs bevezetve a konnektorokba,mivel igény eddig nem merült fel rá, s Tesla-transzformátort sem láttam a székek mögé rejtve, némileg csökkentve a többségi álláspont hitelességét - ami jár az jár, márpedig a laptop az jár a képviselőknek.
 
A Városháza Nagytermében 2011. február 04-én azonban valami történt, és a         költségvetés egyeztetése miatt összehívott rendkívüli intézményvezetői értekezleten az alábbiakat mondta Földesi Gyula alpolgármester úr:
 
- Földesi Gyula tájékoztat arról, hogy a helyi közélet szereplői is takarékoskodnak. Polgármester úrral úgy döntöttek, hogy a polgármesteri és hivatali autó beszerzését leállítják, a képviselők, és külsős bizottsági tagok nem kapnak laptopot. A Hivatalon belül a cafeteriát minimálisra (198.200,-Ft) csökkentették. A Hivatalon belül is igyekszünk csökkentéseket végrehajtani. Az informatikára még találni kell pénzt, és az iskolákban a régi monitorokat síkképernyős monitorra kell cserélni. Vannak intézmények, ahol már erre ígéretet tett. Inkább a gyermekeken kíván segíteni, mint, hogy a képviselőket luxuscikkekkel lássák el.
 
Ugyan a magam részéről kicsit furcsállom, hogy a Polgármester úr és helyettese nem a saját házuk tájékán kezdte a söprögetést, hanem önhatalmúlag egy képviselő-testületi döntést írtak felül, de kicsire nem adunk. A döntésük ugyan jogszerűtlen, de ennek ellenére bölcs és igazságos Pesterzsébet jelenlegi gazdasági helyzetében.

 

Megjegyzés: az eredeti bejegyzésben jogszerűtlennek minősítettem a döntést, de a hivatal jogászai által készített szakértői anyag ismeretében ezt az állításomat visszavonom, ez esetben ugyanis felülbírálhatta a testület döntését a polgármester likviditási problémák miatt. Másrészt a hivatali autó beszerzésének (lecserélésének) elhalasztása szintén tekinthető fontos gesztusnak, bár ezt jogosítvánnyal nem rendelkező harcos környezetvédőként én keveslem. Elnézést kérek tehát az érintettektől és köszönöm a hivatal dolgozóinak a tájékoztatást.

 

Szólj hozzá

politika laptop költségvetés pesterzsébet lehet más a politika xx. kerület mach péter földesi gyula