2011. ápr 05.

Köszönetnyilvánítás

írta: Gergely László
Köszönetnyilvánítás

A lakossági fórum egyik kezdeményezőjeként szeretnék köszönetet mondani minden résztvevőnek, aki figyelmével és hozzászólásával hozzájárult a közösségi tervezés kultúrájának kerületi meghonosításában. Jól esett, hogy ennyien megtiszteltek jelenlétükkel.

Külön köszönetemet és hálámat szeretném kifejezni annak a felettébb aktív jobboldali szimpatizánsnak, aki néha még  jó meglátásaival is színesítette a fórumot, érdekes kérdéseivel pedig alkalmat adott Mach Péter képviselőnek arra, hogy több szempontból is megközelítse a témát, amire  ö maga is vágyott. Őszinte hálámat csak fokozza, az, hogy olykor közbekiabálásokkal ragadtatta el magát, mert ezzel tette emlékezetesebbé a rendezvényt a vendégek számára. A többszöri LMP-ellenes kifakadásáért pedig legszívesebben örökös tiszteletbeli párttaggá avatnám, mert ennél jobban nem is népszerűsíthettük volna a pártot: a rendezvényen ugyanis egyetlen szórólapokkal ellátott kis műanyag asztalka, "kitelepülőszett" mutatta szerényen pártunk színeit. Ő azonban jól megválasztott modorával a bizonytalan jobboldali szavazókat, és nem politizálókat sikeresen mellénk állította, LMP szimpatizánssá tette! Ezt tovább erősítette, hogy a jobboldal és az LMP problémakezelési metódusának hatékonyságát alkalmunk nyílt éles helyzetben érdekes tárgyban nyilvánosan megméretni! Minderről nagyon sok visszajelzést kaptunk búcsúzóul!

          "Az azonosságok erősítik, a különbözőségek gazdagítják egymást."

                                                                                  (Müller Péter - A változások könyve)

A hosszútávú együttműködés reményében:

Gergely László

Szólj hozzá

politika önkormányzat pesterzsébet lakossági fórum lehet más a politika lmp xx. kerület mach péter közösségi tervezés