2011. ápr 18.

Bohózat két felvonásban

írta: Mach Péter
Bohózat két felvonásban

A Pesterzsébet Újság (vagy, ahogy az itt élők hívják az Erzsébeti Gyuszi) legutóbbi száma egy szót sem ejtett a márciusi testületi ülés legfontosabb döntéséről a Pesterzsébet Önkormányzatának a 2011. – 2014. évekre szóló Gazdasági Programjának elfogadásáról. Van helyette hosszú írás a közbiztonságról, kár hogy ez ügyben érdemi döntést nem hozott a testület, mert éppen nem szerepelt a napirendi pontok között. Az újság átalakítása során az új főszerkesztő az újbeszél nyelv alapjaira épít. Az erzsébeti polgárok pedig kiskorúsítva lettek: az érdemi döntéseket ezentúl is véleményük megismerése nélkül hozzuk, csak most már meg sem ismerhetik azokat.

A jövő elkezdődött és LMP-s képviselőként nem tehetek mást, megpróbálom felhasználni az alternatív média lehetőségeit és elmondani sokszor, és egyre hangosabban: nem erről volt szó, nem jó irányban haladnak Erzsébet dolgai.

2011. március 24-én a képviselő-testület pályázat kiírásáról döntött a Pesterzsébet Önkormányzatának Egyesített Bölcsődéi intézményvezetői állására. A határozati javaslat egy bizottság felállítását is tartalmazta a pályázat elbírálására. A határozathozatal közben volt minden mi szem-szájnak ingere, a kérdések után elfelejtették megnyitni a napirend vitáját helyette inkább szavaztunk. Majd egy módosítás után először rövid kabaréjelenet a képviselők és a szavazógép közreműködésével, utána egy rosszul összetákolt határozat elfogadása, majd az egész ügy átvitele egy napvégi napirendi ponthoz hogy utána a testület bölcsen dönthessen. A döntés megszületett, hogy mennyire bölcs azt majd az idő eldönti.
 
Szóval így rendezzük mostanában közös dolgainkat. Az alábbi bohózatban érdemi szerepet nem vállaltam, csupán szenvedő alanya voltam, együtt Önökkel:
 
1.      felvonás:
 
13. napirendi pont:Javaslat Pesterzsébet Önkormányzatának Egyesített Bölcsődéi intézményvezetői álláspályázatának kiírására
Előadó: Szabados Ákos polgármester          
 
Szabados Ákos: Megnyitja a napirendet, kéri az előterjesztő szóbeli kiegészítését és a bizottságok véleményét.
 
Juhász Lajosné: Az Egészségügyi, Szociális és Ifjúsági Bizottság támogatja az előterjesztésben szereplő pályázat kiírását azzal a módosítással, hogy a pályázati feltételek meghatározásakor előnyt jelent az ötéves bölcsődei szakmai gyakorlat.
 
dr. Vas Imre: A képviselő-testület Juhász Lajosné képviselőtársát delegálja a pályázat elbírálására szóló bizottsági megbízásra.
 
            Kérdést tesz fel:                                 Válaszol:
                          Komoróczy László                             dr. Vas Imre
                                                                                     Szabados Ákos
 
……………………….
              
Szabados Ákos: Megállapítja, hogy 16 képviselő van az ülésteremben, a képviselő-testület határozatképes. Szavazásra teszi fel az elhangzott kiegészítéssel egyidejűleg az előterjesztésben szereplő határozati javaslat elfogadását.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 12 képviselő 11 igen 1 nem 0 tartózkodással elfogadta azt.
114/2011. (III.24.) Ök. sz. határozat
A képviselő-testület
1.            Pesterzsébet Önkormányzatának Egyesített Bölcsődéi magasabb vezetői álláshelyére a melléklet szerint álláspályázatot ír ki.
 
2.            Felkéri a pályázat elbírálására bizottsági tagokként:
 
             - Juhász Lajosnét a pályázat előkészítőjét, illetve képviselőjét,
             - a szakmai érdek-képviseleti szövetség, illetőleg egyesület képviselőjét,
             - a szakma szerint illetékes szakmai kollégium tagját.
 
3.            Utasítja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
 
Felelős: Szabados Ákos: polgármester
Határidő: 2011. április 1.
 
Nemes László: Dr. Vas Imre képviselőt frakciószünetben elhangzott tájékoztatása szerint a három fő megjelölése egy minimum létszám. A szavazás előtt javaslatot szeretett volna arra tenni, hogy emeljék öt főre a létszámot, így mód van arra, hogy az ellenzék is részt vegyen a bizottságban.
 
Szabados Ákos: Azt javasolta frakcióvezetőknek, hogy folytassanak további egyeztetéseket arra vonatkozóan, hogy hány főből álljon a bíráló bizottság.
 
Földesi Gyula: Két perc frakciószünetet kér.
 
Nemes László: Miután a napirendet megtárgyalták, szeretne még egy szavazást kérni arról, hogy még két főről dönthessen a képviselő-testület. Korábban elhangzott, hogy a legközelebbi lehetőség öt év múlva lesz.
 
dr. Vas Imre: Javaslata szerint a bizottság 5 fő legyen és a két szakmai szervezet által javasolt tagoknak Marton Sándorné és Harsányi László képviselők megválasztását javasolja.
 
Komoróczy László: Lendvai Anna képviselő megválasztását javasolja.
 
Nemes László: A képviselő-testület megszavazta, hogy három főből álljon a bizottság, miután nem vonták vissza a határozatot, így ez érvényes. Jelenleg arról tárgyalnak, hogy két fővel bővítsék a bizottságot. Személyes javaslata szerint Harsányi László és Lendvai Anna képviselőket válasszák meg.
 
Szabados Ákos: Szavazásra teszi fel annak elfogadását, hogy az álláspályázat elbírálására megválasztott bizottság létszámát két fővel bővítsék.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 17 képviselő 16 igen 0 nem 1 tartózkodással elfogadta azt.
Szavazásra teszi fel Harsányi László képviselő megválasztását a bíráló bizottságba.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 14 képviselő 14 igen 0 nem 0 tartózkodással elfogadta azt.
 
Harsányi László: Jelzi a képviselő-testületnek, megválasztása ellenére nem tudja vállalni a megbízatást.
 
Szabados Ákos: Szavazásra teszi fel Lendvai Anna úrhölgy megválasztását a bíráló bizottságba.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 17 képviselő 8 igen 6 nem 3 tartózkodással elutasítja azt.
Szavazásra teszi fel Marton Sándorné képviselő asszony megválasztását a bíráló bizottságba.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 14 képviselő 10 igen 1 nem 3 tartózkodással elfogadta azt.
Kéri, hogy tegyenek még egy főre javaslatot, hiszen elfogadták, hogy a bizottság ne három főből, hanem öt főből álljon.
Mivel nem kívánnak javaslatot tenni, így levezető elnökként kéri Nemes László bíráló bizottsági tagnak történő megválasztását.
Szavazásra teszi fel Nemes László képviselő megválasztását a bíráló bizottságba.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 16 képviselő 7 igen 0 nem 9 tartózkodással elutasítja azt.
Levezető elnökként újból javaslatot tesz és a Fidesz frakcióból Rostagni László megválasztását kéri bíráló bizottsági tagnak. Szavazásra teszi fel Rostagni László képviselő megválasztását a bíráló bizottságba.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 11 képviselő 1 igen 1 nem 9 tartózkodással elutasítja azt.
 
115/2011. (III.24.) Ök. sz. határozat
A képviselő-testület
módosítja a 114/2011. (III.24.) Ök. sz. határozatát a következők szerint:
1.            Pesterzsébet Önkormányzatának Egyesített Bölcsődéi magasabb vezetői álláshelyére a melléklet szerint álláspályázatot ír ki.
 
2.            Felkéri a pályázat elbírálására bizottsági tagokként:
 
             - Juhász Lajosnét a pályázat előkészítőjét, illetve képviselőjét,
             - Marton Sándornét
 - a szakmai érdek-képviseleti szövetség, illetőleg egyesület képviselőjét,
             - a szakma szerint illetékes szakmai kollégium tagját.
                - egy fő a képviselő-testület részéről
 
 
3.            Utasítja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
 
Felelős: Szabados Ákos: polgármester
Határidő: 2011. április 1.
 
 
Szabados Ákos: A napirendet lezárja.
 
Kovács Eszter: Az előző napirenddel kapcsolatban elmondja, hogy egy pályázati kiírás esetében fontos, hogy komolyan vegyék a képviselő-testület által elvégzendő munkát. Kéri, hogy jegyző asszony és aljegyző asszony adjanak választ arra, hogy egyébként az öt fősnek megválasztott bizottság négy fővel képes-e a munkáját ellátni? Ha nem működőképes így, akkor módosító indítványként inkább vegyék vissza a bizottság létszámát. Kéri, hogy térjenek vissza erre a napirendre.
 
Szabados Ákos: Javaslata szerint a „Bizottságok beszámolói, tagcserék, kérdések, bejelentések, interpellációk című napirend keretében újból tárgyalják ezt a kérdést.
 
2. felvonás:
 
21. napirendi pont: Bizottságok beszámolói, tagcserék, kérdések, bejelentések, interpellációk
Előadó: Bizottsági elnökök, tanácsnokok, képviselők
 
 
 
Szabados Ákos: Megnyitja a napirendet.
 
Marton Sándorné: Bejelenti, hogy Pesterzsébet Önkormányzatának Egyesített Bölcsődéi magasabb vezetői álláshelyére című álláspályázat bíráló bizottsági munkájában nem tud részt venni.
 
dr. Vas Imre: Javaslata szerint a Képviselő-testület módosítsa korábbi határozatát és a bíráló bizottság három főből álljon.
 
Szabados Ákos: Szavazásra teszi fel dr. Vas Imre képviselő módosító határozati javaslatának elfogadását.
Megállapítja, hogy a jelenlévő 12 képviselő 9 igen 1 nem 2 tartózkodással elfogadta azt.

 

 

Szólj hozzá

politika fidesz önkormányzat pesterzsébet xx. kerület