2011. jún 16.

A XXI. század fővárosi népjóléti programja

írta: Mach Péter
A XXI. század fővárosi népjóléti programja

Dr. Vas Imre képviselőtársam kerületi polgármesterekkel közösen megszülte fővárosunk XXI. századi népjóléti programját. A program a proaktív kerületi képviselői tevékenység eredménye, bár a laikus érdeklődőt talán meglepheti, hogy a peremkerületek és a belváros egyik súlyos szociális problémájára adott „hatékony” és humánus megoldást a szabálysértésekről szóló törvény módosításaként nyújtották be, a nemes szándék mindent felülír. A javaslat nemcsak a hajléktalanság problémájára nyújt megnyugtató választ, hanem a bírságok beszedése a kerületek szűkös költségvetését is javíthatja. A 150.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtása a kerületben élő hajléktalanoknak egyesek szerint cinikus és ostoba,  valós megoldásokat nyújtani képtelen hatalom megnyilvánulása, mások szerint lendületes és a XXI. század kihívásainak megfelelő ötlet.

Az ügy pikantériája hogy ma tárgyalja a képviselő-testület Pesterzsébet esélyegyenlőségi programját.

Az alábbiakban olvasható az LMP országgyűlési és fővárosi frakciójának közös állásfoglalása és az ominózus képviselői indítvány.


LMP: Összehangolt kormányzati, fővárosi hajléktalanüldözés – Ez a gyávák módszere
 
A kormány, miután elhibázott gazdaságpolitikája miatt kemény ellenállásba ütközött, újra a legkiszolgáltatottabb emberekre támadt. A fővárosi kerületek országgyűlési képviselőként is működő polgármesterei a szabálysértési törvény módosításával kriminalizálnák a hajléktalanságot. Az LMP szerint ez embertelen és ostoba lépés.
 
Összehangolt támadásba kezdett a kormány és a főváros a hajléktalanok ellen: a Parlament elé terjesztett szabálysértési törvény-módosítás szerint a szegénység bűn, a legszegényebbek pedig bűnözők. A kezdeményezők büntetni akarnak embereket azért, mert szegények és nincs hol lakniuk. Az LMP szerint ez embertelen és ostoba lépés. Rendészeti eszközökkel nem lehet egy szociális problémát megoldani, ez a lépés lakásfejlesztés helyett börtönfejlesztést jelent.
A jelek szerint a „Lázári-etika” - amely szerint akinek nincsenek milliói, az annyit is ér - gyökeret vert az egész kormánypártban és a főváros vezetésében is.
 
A tervezett intézkedés jól láthatóan egy támadássorozat része. Tavaly az építési törvény módosításával lehetővé tették a hajléktalanok büntetését. Erre azonnal ugrott a főváros Fideszes vezetése és helyi rendeletben pénzbírsággal, börtönnel fenyegető rendelkezést hozott a legszegényebbek büntetésére. Ezzel szinte párhuzamosan felbontotta a hosszú évek óta a hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezetek szerződését, ami a becslések szerint több mint ezer ember utcára kerülésével járhat. Várható volt, hogy ezek a törvények és rendeletek lavinát indíthatnak el az ország településein. Kocsis Máté józsefvárosi Fideszes polgármester cinikus és demagóg „népszavazást” kezdeményezett a hajléktalanok ellen.
 
Az LMP felszólítja a kormányt és a főváros vezetését, hogy hagyjon fel ezzel a demagóg és embertelen politizálással. A gyávák módszere az, hogy az elesetteket, a náluk gyengébbeket támadják. Az LMP egyúttal felszólítja az Országgyűlést, hogy utasítsa el a javaslatot és kéri a fővárost, hogy sürgősen kösse meg újra az indoklás nélkül felmondott szerződéseket a civil szervezetekkel.
 
Budapest, 2011. június 17.
 
Kaufer Virág
országgyűlési képviselő

Somfai Ágnes,
az LMP fővárosi frakcióvezető-helyettese

 


Képviselői önálló indítvány

2011. évi . .. törvény

a szabálysértések ől szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról

§

A szabálysértésekről szóló 1999 . évi LXIX. törvény a következő 146/A. §-sal és azt megelőző

alcímmel egészül ki :

„Közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának ismételt megszegése

146/A. § (1) Aki az önkormányzat rendeletében meghatározott, a közterület életvitelszer ű

lakhatás céljaira történő használatára, illetve az életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságok

közterületen történő tárolására vonatkozó szabályokat ismételten megszegi, elzárással vagy

százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható .

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés ismétlődése akkor állapítható meg, ha az

eljárás alá vont személyt az eljárás alapját képező cselekmény elkövetését megelőző hat

hónapon belül ugyanilyen szabálysértés elkövetéséért jogerősen felelősségre vonták .

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bíróság hatáskörébe

tartozik .”

2. §

Ez a törvény a kihirdetését követ ő nyolcadik napon lép hatályba.

INDOKOLÁS

az I. §-hoz

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 . évi LXXVIII . törvény (a

továbbiakban : Étv .) 2011 . január 1-jén hatályba lépett 54. § (6) bekezdése felhatalmazást ad

az önkormányzat számára, hogy rendeletben a település belterületi közterületének a

jogszabályban meghatározott rendeltetésétől eltérő engedély vagy megállapodás nélküli

használatát szabálysértéssé nyilváníthatja .

A közterületek nem rendeltetésszerű használata körébe tartozik többek között a közterület

életvitelszerű lakhatás céljára történő használata, az életvitelszerű lakhatás céljára használt

ingóságoknak a közterületen való tárolása, amely komoly problémákat okoz az érintett ,

nagyobb lélekszámú településeken . A probléma kezelésére, az Etv .-ben kapott felhatalmazás

alapján az érintett önkormányzatok a közterületet életvitelszer ű lakhatás céljára használatot

szabálysértésként büntetni rendelik, általában pénzbüntetéssel szankcionálják . Ez azonban az

érintett elkövetői kör esetében általában nehezen hajtható végre, kevés a visszatartó hatása a z

ismételt elkövetés szempontjából .

A rendelkezés az Sztv . módosítására irányul annak érdekében, hogy ha valaki ismételte n

megszegi az önkormányzati rendeletben előírt, a közterület rendeltetésszerű használatára

vonatkozó szabályokat, úgy az új, külön tényállás szerint az elkövetővel szemben – a kellő

visszatartás érdekében – súlyosabb, bíróság által alkalmazható szankció legyen kiszabható .

A bevezetendő tényállás (2) bekezdése meghatározza az ismételt elkövetés fogalmát. Ismétel t

elkövetésről akkor beszélhetünk, ha az eljárás alapját képező cselekmény elkövetését

megelőző hat hónapon belül történt már jogerős felelősségre vonás az önkormányzat i

rendeletben meghatározott, azonos tényálláson alapuló szabálysértés elkövetése miatt .

a 2. §-hoz

Önkormányzati rendeletek már jelenleg is szankcionálják a közterületen életvitelszerű

lakhatás tilalmának megszegését. A visszatartó hatás fokozása érdekében szükséges a z

ismételt elkövetés mielőbbi szankcionálása, ezért a törvény 2 . §-a a módosításnak a

kihirdetést követő nyolcadik napon történő hatályba lépéséről rendelkezik.

A népjóléti programot jegyzők névsora:

Dr. Vas Imre Fidesz – MPSZ

Wintermantel Zsolt Fidesz - MPSZ

Dr  Kocsis Máté Fidesz - MPSZ

Kovács Péter Fidesz - MPSZ

László Tamás Fidesz - MPSZ

Ughy Attila Fidesz - MPSZ

Rogán Antal Fidesz - MPSZ

Németh Szilárd Fidesz - MPSZ

Bácskai János Fidesz  - MPSZ

Menczer Erzsébet Fidesz - MPSZ

Papcsák Ferenc Fidesz – MPSZ

Ríz Levente Fidesz – MPSZ

A hírcsárda is értesült a programról.

Szólj hozzá

fidesz önkormányzat pesterzsébet vas imre