2013. ápr 18.

Sika, kasza, léc

írta: Mach Péter
Sika, kasza, léc

Pesterzsébeten is megkezdődött az aláírásgyűjtés a rezsicsökkentés mellett. Két helyen is kitelepültek a kerületi GŐZGÉP-frakció "lelkes" képviselői a Kosutiban.

Ennyi magányos és szomorú politikust kitelepülőszett mellett utoljára három éve a Tátra téren láttam a sokat megélt MDF-es kirajzásoknál. Úgy tűnik az erzsébeti polgárokat nem sikerült átverni és nem rohanták meg a kerületi narancsos képviselőket önként feliratkozni a Kubatov-listára.

Egy sikertelen népszavazási aláírásgyűjtés pesterzsébeti szervezőjeként tudom milyen érzés szembesülni az általános nihillel, a csalódott választópolgárok közönyével. Ráadásul a mi négy igenes kampányunk valódi változást hozhatott volna az országnak. Komoly jelzés lett volna a mindenkori kormány számára az itt élők a szolidaritást és a fenntarthatóságot választják a kormány által képviselt kínai modell helyett. Most pedig a jövő évi választások aláírásgyűjtésénak főpróbáját tartja csupán a nagyobbik kormánypárt, ilyen esetben még nagyobb csalódás lehet ekkorát zakózni.

samaritan.jpgA csökkenő harci kedvet érezve rögvest önálló képviselői indítványt nyújtott be tehát a GŐZGÉP frakció szamaritánus képviselője. Az indítvány "csekély" havi hatvanezer forintos kereset kiegészítést biztosít - adni jó, de kapni még jobb  elve alapján - egyrészt saját magának, másrészt három fideszes képviselőtársának, harmadrészt két MSZP-s delegáltnak.

"Abból a sok forintból, Amit éneklésért kapok,
Nem kell sokat tudni,
Csak bemondok pár nagyot.
Mert az élet szolgája
A kimondott szónak,
Megijesztem kicsit,
Nem kapsz jó szót holnap."

Miközben kiderült hogy a  következő három évben nem lesz illetményalap-emelés a közszférában a javaslatot jegyző Bánó Miklós– mellett Marton Sándorné, Fekete László, Rostagni Attila képviselők is emelt összegű támogatás mellett gyűjthetik majd az aláírást.

Eddig ugyanis az INTEGRIT-XX. Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő-és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság kivételével a többi Társaság felügyelő bizottságainak tagjai tiszteletdíj nélkül látták el a bizottsági teendőket. Bánó Miklós javaslata az összes önkormányzati társaság felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját egységesen bruttó 60.000,-Ft/hó-ban határozza meg.

Az érvelés tiszta és szokatlanul becsületes: az utóbbi években Pesterzsébet Önkormányzata tulajdonában lévő gazdasági társaságokban történt személyi és szerkezeti változásokra tekintettel, valamint a javadalmazási szabályzatok egységesítése érdekében szükségessé vált az eddigi dokumentáció áttekintése, továbbá a javadalmazás felülvizsgálata. Röviden és velősen: mivel lecserélték az előző garnitúra embereit a sajátjukra most már meg is kell őket fizetni.

A nemzeti cinizmus határtalan. A választópolgárok közönye miatt megnyomorodott lelkű, szeretetéhségben szenvedő csinovnyikoknak pedig sika, kasza, léc.

parlagfű_1.jpgEgyetlen kérdés maradt nyitva:

A javaslat érinti az MSZP-s polgármestert támogató „ellenzéki” frakció delegáltjait is: vajon az MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció ismét összezár vagy az elmúlt években a szociális ellátórendszer leépítését ellenző képviselők a lelkiismeretükre hallgatnak és nem a zsebükre? 

Holnap a 27. napirendi pont vitája során és utána a szavazáskor ez is kiderül.

Szólj hozzá

tiszteletdíj feb FIDESZ rezsicsökkentés Bánó Miklós Sika kasza léc