2013. máj 07.

Mi történt eddig trafikügyben Pesterzsébeten?

írta: Mach Péter
Mi történt eddig trafikügyben Pesterzsébeten?

Egyik szemem sír, a másik nevet.

trafik.jpgA kerület két országgyűlési képviselője közül az egyik válaszolt nyílt levelemre és tisztázta a felmerült kérdéseket, a másik képviselő törvénymódosító javaslatának köszönhetően viszont az Országgyűlés korlátozta a közérdekű adatok megismerése iránti igény mélységét és terjedelmét.

Fontos előrelépésnek tartom az egymás tiszteletén alapuló helyi politizálás szempontjából hogy nyílt levelemre a FIDESZ Budapest 16. OEVK elnöke válaszolt.

Külön öröm számomra, hogy feltett kérdésemre adott válasza három határozott NEM.

A levélben feltett kérdéseim:

  • Részt vett a pályázat véleményezésében?
  • Felvette-e a kapcsolatot Önnel ez ügyben vagy a pályázatban induló vagy a pályázat elbírásában résztvevő személy?
  • Folytatott-e lobbi tevékenységet bármely nyertes pályázó mellett?

Bár a válasz további részével nem értek egyet, sőt bizonyos esetben alaptalan vádaskodásnak is tűnik a viszontválaszt eredeti terjedelmében közzéteszem.

Egyetlen megjegyzésem van: kerületi polgárként számomra a trafikmutyi ugyanúgy nem lenne elfogadható ha - ahogy a kormánypárti média most tálalja - egyes régiókban MSZP-FIDESZ parlagfű koalíciók alakulhattak az ügy mentén, mintha ha a kormánypártok egyedül befolyásolták volna a pályázatot.

dsc_3719.jpgRáadásul üröm az örömben, hogy a trafik mutyinak mindezek ellenére maradt pesterzsébeti szereplője:

Dr. Vas Imre országgyűlési képviselő ugyanis az egyik előterjesztője a köznyelvben csak mutyi törvényként elhíresült módosító indítványnak, amely az atlatszo.hu szakértői szerint akadályozza vagy nehezíti a pályázatokkal kapcsolatos adatkikéréseket.

Vas Imre és Cser-Palkovics András együtt nyújtotta be azt a törvényt, amely korlátozná az állampolgárokat a közérdekű adatok megismerésében. Bár a képviselők azt állították, az egésznek semmi köze nincs a trafikmutyi miatt kirobbant botrányhoz, a Hír24 mindkét képviselő felségterületén talált érdekességeket.

Az azóta nyilvánosságra került információk szerint egyes önkormányzatok esetében a polgármester és a képviselőtestületek bizonyos tagjai is befolyásolhatták a pályázat végeredményét.

A korrupció és mutyi vádja azonban az ügyben vétleneket is sújtja. Pesterzsébet kispolgárainak életét, szokásainkat, életünket befolyásolja, saját kialakult bizalmi viszonyunkba rondít bele kereskedőinkkel, boltosainkkal, mindennapjaink szereplőivel.

A fenti okokból Dr. Vas Imre országgyűlési képviselőnek, Pesterzsébet alpolgármesterének az alábbi nyílt levelet juttatom el:

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Az elmúlt hetek nagy érdeklődést kiváltó döntése volt a kiskereskedelmi dohánykoncessziók elosztása. Több jel utal arra, hogy nagyrészt a Fideszhez közeli vállalkozók, barátok, és családtagok kaptak lehetőséget a dohánytermékek árusítására.

Hadházy Ákos szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő egy interjúban azt állította, a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat. Fennáll a gyanú, hogy a szekszárdi nem egyedi eset.

Kérdezem ezért alpolgármester urat:

  • Történt-e hasonló egyeztetés Pesterzsébeten?
  • Véleményezték-e a FIDESZ-KDNP frakció tagjai kerületünkben a pályázókat?
  • Miért tartotta fontosnak, hogy az Ön előterjesztése alapján a kétharmados parlamenti többség kivételes sürgős eljárásban korlátozza a közérdekű adatok megismerése iránti igény mélységét és terjedelmét?
  • Biztosítottnak látja-e ezek után is hogy a kerületi választópolgárok hozzáférhessenek mind a győztes, mind a vesztes pályázatok esetében mind a benyújtott pályázatokat, mind azok kiértékelését?

Előre is köszönöm megtisztelő válaszát:

Mach Péter

Pesterzsébet önkormányzati képviselője

Földesi Gyula Pesterzsébet országgyűlési képviselőjének válasza itt olvasható:

Tisztelt Referens Úr!

Kedves Péter!

Köszönöm, hogy kérdéseiddel megkerestél!

A válaszom: NEM!

Továbbá szeretném, megjegyezni, hogy az egész támadás azt mutatja, hogy a baloldal nagy bajban van! Lehullott a lepel, hogy a baloldal és az alvilág paktumot kötött a 2010-es választás előtt. Kiderült, hogy a hatalom megtartása érdekében készek voltak az ördöggel is cimborálni. Egy hiteltelen, aljas maffiabaloldal van Magyarországon. Mára már az is kiderült, hogy a dohánytrafik ügy is csak mocskos alaptalan vádaskodás, hiszen a nyertesek között van több száz egyértelműen az MSZP-hez köthető személy is.


Mint nem dohányzó, örülök annak, hogy a gyermekek és a fiatalok valamint a nem dohányzók védelme érdekében kevesebb helyen lehet majd dohánytermékekhez jutni. Örülök annak, is hogy végre a haszon nem a multikhoz fog kerülni, hanem családi vállalkozásokhoz! De a maffia baloldalnak ez sem teszik, mert mindig a multik érdekeit védték! Ezért nem támogatták a bank adót és a rezsicsökkentést sem! Ez a fölháborító!

Maradok Tisztelettel!

Földesi Gyula

Szólj hozzá

trafik mutyi Pesterzsébet Földesi Gyula Vas Imre Dr. Vas Imre trafik mutyi