2011. máj 03.

Közösségi konfliktusok kezelésének gyakorlata

írta: Mach Péter
Közösségi konfliktusok kezelésének gyakorlata

Végre egy jó kormányzati kezdeményezés, az ilyeneket pedig örömmel reklámozzuk. Mivel blogunkat Pesterzsébet Polgármesteri Hivatalában többen is olvassák hátha sikerül valakinek a figyelmét felkeltenünk (esetleg a Baross utca - Topánka utca sarkán lebontásra ítélt pavilonokkal kapcsolatos konfliktus megoldásához is fel lehetne használni).


A magyar elnökség az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) égisze alatt „A közösségi/települési konfliktusok kezelésének jó gyakorlatai” címmel 2011. június 6-án és 7-én nemzetközi tematikus szemináriumot rendez Budapesten. A szakmai rendezvény a Belügyminisztérium „A közösségi konfliktusok kezelésének jó gyakorlatai a kelet-közép-európai régióban” című, az Európai Bizottság által támogatott projektjének keretében kerül megrendezésre. A szemináriumon való bemutatkozás céljából projektek jelentkezését várják.
Ahhoz, hogy releváns gyakorlatokat és esettanulmányokat mutatkozhassanak be a tematikus szemináriumon, olyan már megvalósult vagy folyamatban levő projektek és programok jelentkezését várjuk, amelyek célja a meghatározott területen élő vagy hosszabb távon tartózkodó egyének, családok, szomszédok, lakóközösségek, illetve településrészek közötti feszültség csökkentése és/vagy nézeteltérések, konfliktusok békés, erőszakmentes feloldása. A projektekkel, programokkal kapcsolatos általános elvárás a konstruktív, támogató és közösségépítő megközelítés alkalmazása annak érdekében, hogy a konfliktusban érintettek erőszakmentes konfliktuskezelésre és/vagy a békés egymás mellett élésre való készségét fejlesszék. Előnyt jelent a rendszerszerű megoldások alkalmazása.
A projektek jelen adatlap kitöltésével jelentkezhetnek, amelyet legkésőbb 2011. május 20-ig lehet elküldeni a melinda.gyokos@bm.gov.hu e-mail címre.
A BM projektcsoportja által kiválasztott projektek, programok képviselői a tematikus szemináriumon prezentáció keretében mutathatják be projektjeiket. A projektképviselőknek a szeminárium ideje alatt szállást és ellátást biztosítunk.
A jelentkezési lap a dokumentumtárból tölthető le.
(kormany.hu)

 

 

Szólj hozzá

önkormányzat közösségi rendőrség közösségi tervezés