2012. júl 31.

Leköltöztünk Bodajkra az Ökopolitikai Nyári Egyetemre, gyertek utánunk!

írta: Mach Péter
Leköltöztünk Bodajkra az Ökopolitikai Nyári Egyetemre, gyertek utánunk!

THERE IS NO PLANET B? - AKKOR LET IT B! Legyen egy hely, ahol magunkkal, egymással és a Földdel foglalkozunk!

Kedves érdeklődő!

Az az igazság, hogy még senki sem találta meg a B bolygót, amit használhatnánk, ha majd a Föld elfogyott. A bolygót, ahol mindent újrakezdhetnénk, ahol mindent szebben és jobban csinálhatnánk, mint itt. Mert ugyebár itt már dúl az ökológiai, gazdasági meg társadalmi válság (sőt, még az is lehet hogy idén lesz a világvége, úgy dec. 21. körül), úgyhogy a legegyszerűbb lenne ezt az egészet hátrahagyni és tiszta lappal indulni. Persze, aztán felébredünk, hogy bilibe lóg a kezünk.

Szerintünk viszont az van, hogy KLASSZ DOLOG A FÖLDÖN ÉLNI!!
  • Klassz, mert lehet kertészkedni, lehet bringázni és lehet közösségben tevékenykedni.
  • Mert lehet emberléptékben, helyi értékekben és egyenlőségben gondolkodni és élni.
  • És klassz,  mert a Mi kezünkben van a lehetőség és  döntés, hogy mivé válik ez az egész.

Szóval ennek szeretnénk mi lehetőséget adni. Azoknak a kezdeményezéseknek, közösségeknek és eszméknek, amik nem csak beszélnek, hanem cselekednek. Akik nem ujjal mutogatnak, hanem haladnak. Akik nem a másikra várnak, hanem próbálkoznak.

THERE IS NO PLANET B?  -  AKKOR LET IT B!
  • Legyen egy hely, ahol magunkkal, egymással és a Földdel foglalkozunk!
  • Legyen egy hely, ahol “Kit érdekel, honnan jöttél. Isten hozott, nálunk testvér!”
  • Legyen egy hely, ahol az elméd, a lelked és a tested egyszerre jut egészséges táplálékhoz.
  • Legyen egy hely, ahol a Föld a B bolygónk és Mi emberek, vagyunk a B-terv!
LET IT BODAJK!
2012. július 31. – augusztus 5. / BODAJK: Tölgyes Tábor

Öt nap, száz előadó, legalább nyolcvan féle program, Róna Péter, Ángyán József, Tamás Gáspár Miklós, Amelia Andersdotter, Bodoky Tamás, Vitézy Dávid, Kürti Gábor, Krétakör, TedX, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, bolyhos forradalom, bringaszerelés, ökoszépségszalon, kalózok, erdő közepe, tábortűz, patak, közösség, teljes ellátás, jókedv. Már csak Te hiányzol!

Szólj hozzá

környezetvédelem részvételi demokrácia ökopolitika nyári egyetem