2011. ápr 22.

Mégis hozott a nyuszi új autót Pesterzsébeten

írta: Mach Péter
Mégis hozott a nyuszi új autót Pesterzsébeten

 

Pesterzsébeten vége a megszorításoknak?
 
Az átszervezések során munkahelyek szűntek meg és juttatások csökkentek, a térítési díjak emelkedtek a segélyezési rendszer módosult, intézményi rendszerünket karcsúsítottuk és a közmunka programot a negyedére csökkentettük. Megszűnt a Bűnmegelőzési Centrum, idén nincsen a civilalapban egy fillér sem, a polgárőrség vegetál és iskolákat adunk át a fővárosnak.
Az elmúlt hónapok erőfeszítéseinek és szorgos munkájának köszönhetően azonban a városvezetés szerint a fosztogatás után megkezdődhet az osztogatás a kerületben.  2011. április 21-én a képviselő-testület egy, azaz egy darab ellenszavazattal új gépjárművek beszerzéséről döntött. A határozati javaslat szerint a hivatal vásárol egy gépjárművet XX-XXIII. Kerületi Rendőrség részére történő használatba adás céljából és lecseréli két használt gépjárművét is az egyiket a polgármester úr használja majd, a másikkal rossz nyelvek szerint teniszezni viszik majd az alpolgármester urat.
 
Rajtam kívül senki nem nyomta meg a nem gombot. Nem tette ezt Szabados Ákos polgármester és Földesi Gyula alpolgármester sem.
 
Két hónappal ezelőtt 2011. február 04-én a Városháza Nagytermében a  költségvetés egyeztetése miatt összehívott rendkívüli intézményvezetői értekezleten még az alábbiakat mondta Földesi Gyula alpolgármester úr:
 
-          A helyi közélet szereplői is takarékoskodnak. Polgármester úrral úgy döntöttünk, hogy a polgármesteri és hivatali autó beszerzését leállítjuk, a képviselők, és külsős bizottsági tagok nem kapnak laptopot. A Hivatalon belül a cafeteriát minimálisra (198.200,- Ft) csökkentették. A Hivatalon belül is igyekszünk csökkentéseket végrehajtani. Az informatikára még találni kell pénzt, és az iskolákban a régi monitorokat síkképernyős monitorra kell cserélni. Vannak intézmények, ahol már erre ígéretet tettünk. Inkább a gyermekeken kívánunk segíteni, mint, hogy a képviselőket luxuscikkekkel lássák el.
 
Ezek szerint Pesterzsébeten tehát vége a megszorításoknak, a közeljövőben nem várhatóak újabb elbocsátások, kényszernyugdíjazások, intézményrendszerünk stabil, hitelállományunk csökken. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló, többször módosított 12/2008. (III. 31.) Ök. számú rendeletet ugyan ezek után még módosítottuk, de ez már nem a megszorító csomag része, ha az érintettek mégis a térítési díjak emelkedését tapasztalják akkor bizonyára tévednek.
 
Tisztelt képviselőtársaim, polgármester úr, alpolgármester úr!
 
Két hónappal ezelőtt az ellenzék és a többség néhány alapkérdésben egyetértett. Pesterzsébet és az ország gazdasági helyzete egy szoros, mindenki számára súlyos áldozatokat követelő költségvetés elfogadását tette szükségessé. A kerület polgárai (az elbocsátott hivatali és intézményi dolgozók, a juttatásaikat vesztők, az intézményeink karcsúsítása miatt alacsonyabb szinvonalú szolgáltatást kapók, a közmunkások, a szociális rendszerünk támogatottjai...) joggal várták el hogy a helyi közélet szereplői is takarékoskodjanak. Földesi Gyula alpolgármester két hónappal  ezelőtt személyesen tett ígéretet arra hogy ez így lesz. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.
 
Önök vizet prédikáltak és most sorban állnak a boroshordónál.
 
NEM ERRŐL VOLT SZÓ!
 
Az ominózus határozat:
 
Pesterzsébet Önkormányzatának képviselő-testülete
 

1.) felhatalmazza a polgármestert 3 db gépjármű (2 db a Polgármesteri Hivatal részére, 1 db a XX-XXIII. Kerületi Rendőrség részére történő használatba adás céljából) beszerzésére indítsa meg a közbeszerzési eljárást,

 
2.) utasítja a polgármestert, hogy a költségvetés következő módosításakor tegye meg a szükséges intézkedést a 19 000 e Ft-os fedezet biztosítására.
 
Határidő:             1.) pont esetén azonnal
2.) esetén a költségvetés soron következő módosítása
Felelős:                Szabados Ákos polgármester

 

Szólj hozzá

fidesz önkormányzat költségvetés pesterzsébet lehet más a politika xx. kerület mach péter szabados ákos földesi gyula szolgálati autó