Csatlakozz hozzánk egy rövid túrára!
találkozó: Moszkva Tér, (alias Széll Kálmán) a nagy óra alatt 9:40!!!
Illetve lemaradóknak : Hűvösvölgy 10:15!!!!
Gyermekvasutazás, 4 kilométeres rövid túra, libegő, és egy kis meglepetés! Mindenkit szeretettel várunk. Eső esetén a vonatozás után alternatív programmal készülünk.
Gyertek minél többen, családdal, barátokkal, kutyával, postagalambbal, de akár egyedül is. Hívjátok el a barátokat, a segítőket, a szimpatizánsokat, az LMP iránt épp csak érdeklődőket.
Mindenkit várnak a szervezők:
Várnai László
Budapesti frakció kommunikáció
Mathauser András
budai szervező
Az LMP a forradalom évfordulóján 13.30-tól 14.30-ig tart megemlékezést a Műegyetem előtt (Műegyetem rakpart 3-9.)
Program:
Transzparens festés, utána beszédet mond:
Szél Bernadett , az LMP szóvivője
Karácsony Gergely , az LMP frakcióvezető-helyettese
Emlékezzünk együtt a hősökre!
Megjegyzés: A megemlékezést követően többen átvonulunk majd a millások tüntetésére, tehát lehetséges mindkét rendezvényen részt venni.
Egy éve vállaltuk a kihívást, hogy a valódi választás lehetőségét nyújtsuk. A választások során Önök pedig bebizonyították a szavazataikkal, hogy nem dönthetnek a fejünk felett, a részvételünk nélkül!
Mi vállaltuk, hogy tiszta kézzel, fejjel és nem utolsósorban tiszta szívvel állunk ki a kerületben élők ügyeiért. Ideje hogy elszámoljunk az elmúlt egy évvel, mi az amit megvalósítottunk ígéreteinkből és mi az ami még előttünk áll.
A Lehet Más a Politika képviselője jegyzi az ellenzék által benyújtót módosító indítványokat egy kivételével. Önálló képviselői indítványt ellenzéki képviselőként csak mi nyújtottunk be. Másfél millió forintot sikerült átcsoportosítani a költségvetésben környezetvédelmi ...
Hamarosan a postaládákba kerül a Budapesti Lámpás első száma. Egy kis izelítő tartalomból:
„Ez volt az utolsó csepp a pohárban!” – így éreztek a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ Családsegítő Szolgálatának dolgozói, miután megtudták, hogy szeptembertől nemcsak a munkába járáshoz adott, hanem a munkavégzéshez szükséges BKV bérletet is megvonták tőlük. Ezért szeptember 9-én egyórás demonstrációt szerveztek a XX. kerületi városháza előtt.
A kormány adócsökkentő programját (amely valójában a lakosság jelentős részénél jövedelemcsökkentést eredményez) figyelmen kívül hagyva az MSZP-FIDESZ kényszer-koalíció becsületesebb utat választott: nyíltan - a helyi adók esetében - emelést javasol a testületnek elfogadásra.
Pesterzsébet Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága ma dönt a kerületi óvodák 2011/12-es nyitva tartásáról.
Az esetleges átszervezésekről, személyi jellegű döntésekről a bizottság ma nem tárgyal.
A javaslat:
Óvodák | Nyitva tartás ideje | Napi nyitva-tartás időtartama | Heti nyitva-tartás időtartama |
Baross Ovi - Kindergarten Baross Óvoda Baross u. 79. | 6.00-18.00 | 12 óra | 60 óra |
Tagóvoda: Baross u. 81. | 6.00-18.00 | 12 óra | 60 óra |
Gézengúz Óvoda 1202 Zalán u. 11. | 6.00-17.30 | 11,5 óra | 57,5 |
Tagóvoda: 1202 Lázár u. 18. | 6.00-17.30 | 11,5 óra | ... |
Október 6-án Pesterzsébeten idén is a Vécsey lakótelepen álló emlékműnél rendezték a megemlékezést.
Időpont: 2011. október 6. 17 óra
Helyszín: Vécsey lakótelep
(Eperjes-Wesselényi-Orsolya utcák közti park)
Az ünnepi műsorban részt vettek:
- Pesterzsébeti Városi Fúvószenekar
- Pesterzsébeti Városi Vegyeskar és hangszeres szólistái
- Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Gyöngyvirág Néptánccsoportja
A Lehet Más a Politika pesterzsébeti csoportja nevében Borsos Gábor a dél-pesti választmány tagja helyezte el az emlékezés virágait.
Történelmi visszatekintés itt olvasható.
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángol."
Vécsey Károly
A túrával szeretnénk felhívni a figyelmet a Budapest - Dunakeszi között hiányzó kerékpárútra, az életveszélyes 2-es főút szakaszról, mely miatt az egész Szobig vezető Eurovelo szakasz elérhetetlen.
Indulás 10 00 a Deák térről, A Bajcsy-Andrássy sarokról.
Érdeklődni a 061 302 0022 és a 06 20 930 89 87 telefonszámokon.
Bár LMP-től független, civil szervezet (Humusz) szervezéséről van szó, a Duna szerelmeseként úgy gondolom, hogy mind erkölcsileg, mind pedig tényleges cselekvéssel támogatandó.
Remélem, minél több LMP szimpatizáns, és még-nem-kedvelőnk is eljön segíteni, mert a Duna nem elválaszt, hanem összeköt mindannyiunkat.
A Duna nem politizál. Mi is tiszteletben tartjuk a kezdeményezés politikamentességét, remélem, mások úgyszintén. :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Dunatisztítás*
Budapest
szept. 24. 10:00 - 20:00
2011. szeptember 24.-én gyertek Ti is, és vegyetek részt egy európai méretű kezdeményezésben! Európa több országában ...
„Ez volt az utolsó csepp a pohárban” , - ezért pénteken egy órás demonstrációt szerveztek a Pesterzsébeti városháza épülete előtt a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ Családsegítő Szolgálata dolgozói, - miután megtudták, hogy szeptembertől a munkába járáshoz adott BKV bérletet is megvonták tőlük.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete
2011. szeptember 15.-én (csütörtök) 17-18 óra között, a
CSILI Művelődési Központ Vízvári termében
/1201 Budapest, Baross u 55./
KÖZMEGHALLGATÁST
tart.
Amikor egy probléma megoldódik magától:
Részlet a 2011. július 14-i jegyzőkönyvből:
Mach Péter: Megalakult a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége. A főváros azonban nem kíván részt venni a BÖSZ működésében, és ez irányban néhány nagyon kemény sajtónyilatkozatot is tett. Szabados Ákos polgármester nem számolt be arról, hogy mi történt az alakuló ülésen, illetve, hogy mit lehet tudni a készülő „Budapest-törvényről”. Kéri a polgármestert, hogy az ősz folyamán kérdezzék meg ...
Az Országos Választási Bizottság az LMP tizenhat népszavazási kezdeményezése közül tízet hagyott jóvá csütörtökön.
|
Közlemény
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésen az alábbi megfontolások miatt lemondtam Hajléktalanügyi megbízotti pozíciómról.
Tarlós István felkérését a hajléktalanügyekkel foglalkozó biztosi pozícióra azért fogadtam el, mert lehetőséget jelentett a városvezetés szemléletmódjának, és a probléma kezelési módjának alakítására, valamint arra, hogy a legfelső szinten képviselhessem a hajléktalanokkal közvetlen kapcsolatban lévő, civil és szakmai szervezetek álláspontját. Ez különösen sürgőssé vált azután, hogy a főváros felbontotta a szerződéseket a hajléktalanellátó szervezetekkel, viszont nem volt kidolgozott elképzelése arról, mit is kellene tennie. A megbízotti feladat ellátására szakmai alapot az LMP és jómagam ...
Szeptember elején újra lomtalanítás a kerületben.
Sátorvárosok épülnek, szeméthalmok híznak, bűz és mocsok lepi el az utcát. Mióta év elején nyomtalanul eltűntek a kerületből a közterület-fenntartók még kevesebb esélyünk maradt hogy kellemetlenségek nélkül megússzuk a következő heteket.
A főváros vezetése a kerület országgyűlési képviselőivel közösen elsősorban a belvárosi "hajléktalan-problémát" tartja elsőrendű feladatának.
lmperzsebet.blog.hu/2011/06/16/a_xxi_szazad_fovarosi_nepjoleti_programja
Az emiatt megalkotott jogszabályok akár megoldást is nyújthatnának erre a problémára is - ha egy fikarcnyi akarat is lenne a városvezetésben -, de meggyőződésem hogy a hulladékkezelés nem rendészeti kérdés.
S van is rá ...
2011. augusztus 19-én délelőtt hirdetményben értesítette a kerületben élőket Pesterzsébet Önkormányzata, hogy idén elmarad a tűzijáték .
Az idei szoros költségvetés a kerület intézményrendszerének fokozatos leépítését tartalmazta, Pesterzsébet kulturális és oktatási intézményeinek jelentős része elvesztette önállóságát, óvodák kidolgozott és évek óta alkalmazott nevelési programjai kerültek veszélybe (referencia óvoda esete a sánta kutyával), csökkentek a közmunkaprogram és a szociális támogatások keretei, épülnek le parkjaink, zöld felületeink.
Idén nincs a civil alapban egy fillér sem, takarékossági okokból megszűnt a testületi ülések nyilvánosságát biztosító TV közvetítés, a tördeléssel és a ...
A 2011. július 14-i testületi ülésen - tolmácsolva a Gubacsi lakótelepen lakók kérését - jeleztem, hogy a Téglagyár téren megnőtt az átmenő forgalom. Az elmúlt években mind a fitneszterembe érkező vendégek száma, mind a mellette található GPRS rendszereket forgalmazó cég vevőköre bővült. A téren keresztülhaladnak a Zöld Oviba és a Német Nemzetiségi Gimnáziumba igyekvők is.
A Pesterzsébet Újság augusztusi száma képes riportban foglalkozik majd azzal, hogy az önkormányzati képviselők merre voltak az idén nyaralni.
Egy közösségi portálon végzett nem reprezentatív felmérésem szerint egyrészt, mint minden pletyka és kis „színes” a közéleti szereplőkkel kapcsolatban érdekesnek számít, másrészt ugyanennyien nem érzik fontosnak.
Egy kérdéssel kapcsolatban viszont egyöntetűek voltak a válaszok. Méghozzá abban hogy egy közszolgálati lapban - teszem hozzá amely egyre kevesebb teret szentel a valóban fontos közösségi ügyeknek - nincs helye az ilyen témáknak.
Ezért most megpróbálok politikusként viselkedni és mind a „Jaj, ennél nem érdekel jobban semmi” illetve a „Nem, és az alsóneműje színére sem ...